A textúra szó eredeti értelmében azt jelenti, ahogyan a szövet szálai rendeződnek. Fordítás alatt a szó minden test anyagát alkotó elemek szerveződését jelentette, különös tekintettel azokra, amelyek a felszínén vannak, és látásból vagy tapintásból értékelhetők.
A textúra a bennünket körülvevő anyagok, tárgyak és dolgok szerkezetének külső és felszíni megjelenése. A természetes vagy mesterséges világot megnézve különféle textúrákat fedezhetünk fel, például fák kérgét, köveket, falakat, épületeket stb. , és önmagunkban fedezzük fel a textúrát, amikor megérezzük a bőrünket, a hajunkat, a ruhánkat és a cipőnket.
A textúra lehet optikai vagy vizuális, amikor a felületi különbségeket csak a szem képes megragadni, de nem reagál az érintésre. Hasonlóképpen, a textúra tapintható lehet, ha vannak különbségek, amelyek egyszerre reagálnak az érintésre és a látásra.
Ugyanezekkel a szavakkal nevezik meg a vizuális textúrákat és azokat, amelyek tapintási tapasztalatokból származnak: durva, sima, durva, kemény, puha, sima. Más textúráknak elsősorban vizuális érzékük van: fényes, átlátszatlan, elnémított, átlátszó, tiszta, fémes, irizáló.
A művészetben a textúra, a plasztikus kifejezés többi eleméhez hasonlóan, kifejező, értelmes, és átadja munkájának a tartalom és a kommunikáció mértékét.
A művészek a textúrát a plasztikus és vizuális nyelv elemeként használták fel a néző érzékenyítésére az esztétikához kapcsolódó különböző megnyilvánulásokon keresztül, mint például a rajz, festészet, kerámia, szobrászat, design, ötvösművészet, építészet..
A zenei szférában a textúra egy darab vagy zenei töredék különféle hangjainak vagy dallamos vonalai kombinálásának módja. Többféle textúra létezik, például a monódia , amelyben minden hang ugyanazt a dallamot adja elő; polifónia vagy ellenpont , két vagy több független és különböző ritmusú dallam kombinációja; homofónia , minden hang akkordtömbökönként mozog és ugyanazt a ritmust mutatja be; és kísérő dallam, fő dallam, amelyet akkordok kísérnek a fennmaradó hangokban (hangszerek).
