A római Titus-ívet, amely egy polgári és emlékemlék római építészeti alkotás, a Flavian-dinasztia dolgozta ki az 1. században, különösen Kr. U. 81-ben. Ezért a klasszikus császári stílushoz tartozik. A szerző nem ismert, mivel a római építészetben a mecénás vagy a megrendelő neve megmarad, mivel a művész nem élvez semmilyen társadalmi figyelmet.
Az úgynevezett Via Sacra-ban található, a régi császári város fő és legfontosabb utcájában, amely összekapcsolta a Capitoliumot a Colosseummal, és amelynek környezetében a kor legnevezetesebb épületei csoportosultak, templomok és paloták között.
A Titus-boltív építésének oka Tito Flavio Sabino Vespasiano császár, a szintén Tito Flavio Vespasiano császár fia győzelmének megemlékezése volt. Jeruzsálem ostromlása és meghódítása után, Kr. U. 70-ben, amikor a mitikus Salamon templomát a római csapatok feldúlták és megsemmisítették, amikor felégették a várost.
A középkorban az ív a Rómát körülvevő fal részévé vált, egyik bejárati ajtaja volt. Ez a tény és az idő múlása nagy romláshoz vezetett, megkönnyebbülései egy részének elvesztésével és csak a központi ív megőrzésével.
A XIX. Században VIII. Pius pápa érkezésével és a főváros klasszikus épületeinek és műemlékeinek felújításának szellemével az ív helyreállítását Raffaele Stern és Giuseppe Valadier építészekre bízták, akik elvégezték a helyreállítási munkákat. 1818 és 1821 között, visszaadva eredeti formájához, rekonstruálva a travertin szikla hiányzó oldalait, és nem a márványban, mint eredeténél.
A Titus íve 14,50 méter magas, 13,50 méter széles és 4,75 méter mély. Márványszerkezete egyszerű és két oszlopból áll, amelyeken hordó boltozat emelkedik, amelyeket két-két oszlop és vakablakok díszítenek.
A Titus ívének fénypontjai azok a domborművek, amelyekkel faragják. Így az architrave Vespasianus és Titus győzelmét jelenti a zsidók felett.
