Etimológiailag ez a kifejezés a héber "Beth-El" -ből származik, ami "istenek emlékezését" jelenti, ezért ezt a szót szent kőre vagy sziklára utalják. A szemita civilizációban a földre hullott meteorit részecskékre utal, így minden felemelt kőzet az istenség jelenlétét és egy szent hely elhelyezkedését szimbolizálta. A leghíresebb betilek a következők: A görög Omphalos Delphiben, egyfajta kő, amelyet a görög mitológia szerint Cronos isten lenyelt, azt gondolva, hogy ez a fia, Zeusz. Pessinonte fekete köve, Cibeles istennő kultuszához kapcsolódik, és a Mekában található Kaaba fekete köve.
A primitív korszakban a férfiak a köveket a halhatatlanság, az energia, az erő szimbólumának tekintették, amelyeket eredetük, alakjuk vagy méretük miatt imádtak és tiszteltek. Számukra az ilyen jellegű kövek mágikus és vallási eredetűek voltak. A betil faragás vagy faragás nélküli kő volt, amely sokszor esett az univerzumból, és amelyet egy spirituális erő szimbólumaként imádtak. A betilek a mágikus amulettekhez hasonló erőket kaptak, amelyek védelmet nyújtottak az utazóknak és a matrózoknak, állítólag megvédték őket a viharoktól és a villámoktól. Amikor egy utazó találkozott ezek kövével, az azt jelentette, hogy Pachamama (földanya) istennő, az inkák által tisztelt istennő jelenlétében volt., amelyet a kezükkel dörzsöltek, és a hit szerint minden fáradtságukat lerakták, és visszanyerték az erőt az út folytatásához.
Az ibériaiak is használták azokat a szent köveket, amelyeknek mágikus epitáf írásai megvédték az elhunytat a súlyos rablóktól, és azokat a rokonokat is használták, akik már nincsenek ezen a világon. A Biblia szerint Jákobnak lelki inspirációval sikerül eltelnie, miután letette a fejét, miközben a kövön aludt. Miután felébredt, tudta, hogy az említett kő egy szent portál, amely összeköti Istennel.
Az a lelki erő, amelyet a betilkő közvetít, egy út vezet egy magasabb szellemi sík felé vezető ablak vagy az Istennel való spirituális kapcsolat felé. Erre mutat példát a Biblia, amikor Isten "Péter" -nek nevezi Simont, Péter kőt jelent, és nem is akármilyen követ, hanem mint betil- vagy "élő" követ, amelyen a szent egyház áll.
