A hamvasztás vagy az égetés az a kalcinálási módszer, amelyet az elhalt emberi testekre alkalmaznak, annak lebontása és hamuvá alakítása érdekében, amelyet folyamatosan végeznek a krematóriumoknak nevezett helyeken. A temetkezés mellett a holttetem egyre népszerűbb lehetőség a holttest végső előkészítéséhez. Ezt a hamvasztást ipari és speciális kemencékben végezzük, magas hőmérsékleten, körülbelül 800 ° C-on, két órán keresztül, így a test hamvait eredményezik, amelyek valójában csontrészecskék. Az egyik átalakulás abból áll, hogy a tüzet a test törzsének arra a részére küldik, ahol a testtömeg legnagyobb koncentrációja található.
A legősibb hamvasztásokat az újkőkorban hajtották végre a Földközi-tenger partján. A szomszédos tavaszi hamuvá történő redukció olyan volt, mint egy barbár gyakorlat, és csak a kártevő állomásokon valósult meg. Herodotosz szerint a babiloniak élvezték halottaik illatosításának gyakorlatát.
Magától értetődik, hogy az emberek a neolitikum korából kezdték égetni vagy kalcinált holttesteket, mind keleten, mind nyugaton. A zsidóság és a későbbi katolicizmus ezt a gyakorlatot rossz perspektívával érzékelte, megfelel a pogányságnak, amelynek vége a test volt, amely a lélek szentélye és a keresztény keresztség központja, a temetést választotta. A hamvasztás az 1860-as évektől visszanyerte jelentőségét, és 1874-ben erényeit Sir Henry Thompson leplezte le, aki könyvet jelentett A test kezelése és hamvasztás halála után címmel, közösen szervezve az angol hamvasztási társaságot.
A krematórium társítható kápolnához vagy temetési ághoz, vagy lehet autonóm gyár vagy temető által nyújtott szolgáltatás is.
A kályhák számos különböző tüzelőanyagot használnak, például propánt vagy földgázt. Az új hamvasztó kemencékben van egy ellenőrző technikus, aki figyeli azokat a körülményeket, amelyek mellett a hamvasztás megalapozott. A szakember ellenőrizheti a hatékonyabb elégetés biztosításához szükséges intézkedéseket, valamint igazolja, hogy a bekövetkező környezeti szennyeződés észrevehetetlen.
