A kritika olyan filozófiai kifejezés, amely minden tudományfelfogás követelményeként felveti a tudásalapok tanulmányozását. Ez az ismeretelméleti tan, amelyet Immanuel Kant filozófus dolgozott ki, a gondolkodás lehetőségének feltételeinek szisztematikus elemzésén keresztül kíván korlátokat szabni a valódi tudásnak. A kritika hisz abban, hogy az ember el tudja érni az ismereteket, de fontos racionálisan igazolni, hogy milyen módon érik el ezeket az ismereteket.
Kant ezzel az elmélettel az volt a célja, hogy alaposan tanulmányozza az okokat, hogy megfigyelje annak szerkezetét, és így képes legyen megállapítani, hogyan szerezték meg ezeket az ismereteket. Vitatni akarja az emberi ismereteket, rögzítve a tapasztalatokból származó hozzájárulásokat. Az egyén megkapja az információt, rendszerezi azt, ésszerűséggel, érzékenységgel és megértéssel „a priori” rendszereken keresztül formálja. Az "a priori" utat az egyén adja meg, és mindig rendelkezik egy szükséges és egyetemes létmóddal.
Kant a kritikát olyan doktrínának definiálja, amely érettségével kiemelkedik a többiektől, mivel elemzi az emberi elme összes állítását, és szándékosan nem ismer be semmit, a kritika mindig indokolást kér és magyarázatot kér emberi okból. Álláspontja nem dogmatikus, még kevésbé szkeptikus, inkább kritikus és reflektív.
Ezután elmondható, hogy a kanti kritika a racionalizmus és az empirizmus kritikájából fakad, figyelembe véve, hogy ezek a doktrínák nem veszik figyelembe az alany aktív szerepét a kognitív folyamatban.
Kant kapcsolatot akart teremteni az egyetemes törvények és az a meggyőződés között, hogy a " tudás " az érzékszervi tapasztalatokból fakad. Tehát, ha a tudás érzékszervekből származik, a tények egyedi jellegűek, és az univerzális elvek nem ismerhetők meg.
Ennek fényében Kant különbséget tesz az analitikai és a szintetikus ítéletek között. Az előbbiek a természettől függetlenek, ezért egyetemesen megalapozhatók; míg utóbbiak a tapasztalatokhoz kapcsolódnak.
Ebből arra lehet következtetni tehát, hogy a hírszerzés nincs semmi, ami nem merül fel a tapasztalat, de ugyanakkor időben minden tudás származik ugyanúgy.
