Az eklektika két jelenségre utalhat. Egyrészt az eklektika filozófiai áramlat, amelynek sajátos jellemzői vannak. Másrészt az eklektika fogalma felhasználható olyan életmód, gondolkodás, cselekvés kijelölésére, amely bizonyos értelemben követi az adott filozófiai áramlat jellemzőit, de ezt nem tudatos módon vagy ahhoz kötve teszi, hanem inkább ez egy jelenség.
Fontos megállapítani, hogy az eklektika szó a görög eklegein kifejezésből származik, ami választást vagy választást jelent. Így épül fel az a felfogás, hogy az eklektikának van köze a különféle elemek megválasztásához és kiválasztásához, hogy valami újat hozzon létre, amely nem alkalmazkodik egyetlen vagy már létező valósághoz. Ezért éppen az eklektika, mint filozófiai áramlat volt az, amely a különböző filozófiai áramlatok érintéseinek és szempontjainak kiválasztásában érdekelt, amikor figyelembe vették, hogy e szempontok közül több érdekes lehet, és hogy nem zárhatják ki egymást. Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy az eklektika (amely az ókori Görögországban alakult ki Kr. E. Második század körül) érdekelt abban, hogy egyesítse a nagy filozófusok egyes elemeit, mint Platón, Arisztotelész,sztoicizmus és metafizika. Ily módon ez a filozófiai áramlat nem dogmákat alapított exkluzív és zárt eszmék köré, hanem kapcsolatokat létesített a meglévők között, így valami új és egyedi alakult ki belőlük. Ez a filozófiai áramlat továbbra is létezik egy hosszú ideig, még a modern kor, bár mindig új ötleteket.
Általánosabban és gyakorlati szempontból az eklektikát olyan cselekvési, gondolkodási, életmódként értjük, amely ugyanazt a képet képviseli, mint ez a filozófiai áramlat, vagyis állandó keresés a különböző típusú eszmék, formák, alakok egyesítésére, hogy a Létező átalakult valami újdonsággá és egyedivé. Ezért szokás beszélni eklektika, mint művészeti stílust, amelyben nincs egyetlen pillantást korlátozódik csupán, amit a szerző hozzájárul, de van egy unió számos eleme (néha eltér egymástól), amely generál valamilyen érzelem vagy megrázkódtatás a nézőben, és ez elkápráztatja, hogy valami oly különlegesé és egyedivé alakuljon át.
Az "eklektikus" kifejezést a filozófiatörténelemben félreérthető, gyakran oszcilláló és nem szigorú módon használják. Napjainkban bizonyos görög és római gondolkodókat (egyes akadémiai filozófusokat, néhány sztoikusokat és cicerókat) eklektikusnak, valamint az XLX. Századi francia és spanyol gondolkodók másik sorozatának hívnak, akik az eredetiség hiányának pillanatát képviselik a spekulációkban amelyek a különféle tanok válogatását képezik. Ugyancsak az eklektika körében szükséges tanulmányozni a spanyol és amerikai filozófusokat. XVII. És XVIII., Amelyek előbb, majd később Lockiust próbálják összeegyeztetni a skolasztikus hagyomány elemeivel; Gaos még különös "spanyol-amerikai eklektikáról" is beszélt.
Ma már sokkal jobban megszoktuk a hang korlátozását. a használat szempontjából lényegében egy adott rendszerre vagy rendszertípusra vonatkozik. Általában fenntartjuk, hogy kijelöljük a konkordátumot vagy egyes gondolkodók harmonizáló hozzáállását; minimális szintézisnek kell lennie bennük. Ha heterogén elemek egyszerű fúziója van, akkor előnyösebb a szinkretizmusról beszélni: ezt általában a vallási és filozófiai elemekhez csatlakozó szerzőkre való hivatkozásokban végzik.
