Coriolis- effektusnak hívják, ezt a jelenséget 1836-ban Gaspard-Gustave Coriolis francia tudós írta le. Ez egy olyan hatás, amely egy forgó referenciarendszerben fordul elő abban a pillanatban, amikor egy test mozgásban van az említett referenciarendszerrel szemben. Maga a Coriolis-effektus arra az erőre utal, amely a Föld űrben történő forgása révén következik be, amely hajlamos eltérni a Föld felszínén mozgó tárgyak pályájáról; jobbra az északi féltekén, balra pedig délen. A felmerülő gyorsulás mindig merőleges a rendszer forgástengelyére és a test sebességére.
Ezt a terminológiát a tudományos területen kívül általában nem használják, ennek ellenére nagyon fontos szerepe van a szelek irányában, azonban ezek sebességét nem befolyásolja. A fentiek ellenére a tárgy sebességének növekedésével a Coriolis-erő arányosan növekszik. Ez alapján határozható meg, a tömeg és a forgási sebesség a tárgy, ezen túlmenően azt is befolyásolhatja olyan tárgyat, amely szabadon mozog, és nagy sebességgel, mint ahogyan a repülőgépek és rakéták, ez is van olyan hatása a az óceánok áramlása.
Ennek az erőnek a fő oka a föld forgása. A Föld bolygó az Egyenlítő területén a pólusokhoz képest jóval szélesebb, mivel könnyen felismerhető, emellett ugyanazon tengelyén nyugatról keletre irányban forog. Ezért minél messzebb van egy tárgy az Egyenlítőtől, annál lassabb a mozgása, mivel a Föld az Egyenlítőnél gyorsabban forog, ezért az eltérés a Föld pólusain növekszik, az Egyenlítőnél gyakorlatilag egy sem.
1835-ben Gaspard-Gustave de Coriolis egyik publikációjában matematikai módon leírta azt az erőt, amely végül a nevét viseli. Az említett kiadványban a Coriolis-erő olyan elemként jelenik meg, amely kiegészíti a mozgó test által a forgó referenciaértékhez viszonyított centrifugális erőt, mint például a gép hajtóműveivel.
