Az irigység az egyik leggyakoribb érzés, amelyet az emberi lények éreznek, ami egyrészt magában foglalja a szomorúságot vagy a mély undort, amikor mások jóságát értékeljük, vagy ennek hiányában a mások iránti szeretet és megbecsülés iránt, és ez nem. van. A történelem folyamán az irigység volt a főszereplő a különböző kultúrákban, ezek egy példája a görög és a római kultúra, amelyek még arra is fogadtak, hogy műveikben nagyon változatossá tegyék.
Így angolnának vagy egy kígyókkal teli idősebb nő fejének képviseletére jöttek. Ez azért fontos, hogy vegye figyelembe, hogy a görögök a „szemmel verés”, hogy legyen képes, hogy meghatározza azt tartották, olyan erős, hogy megpróbálja, hogy megvédjék a gyermekeket ettől a töltés az elülső sár, hogy voltak az alján a fürdőszoba.
Ezután az irigységet két nagyon sajátos helyzet szabadítja fel, vagy az anyagi tárgyak hiánya miatt, vagy azért, mert ezeket nagyon nehéz megszerezni, ezért azok, akik ilyen értékes javakkal rendelkeznek, hajlamosak felébreszteni az irigység érzését azok számára, akiknek nincs megvannak, ami „egészségesnek” mondható, mivel ez oly módon fejeződik ki, hogy az egyén úgy érzi, hogy valamikor képesek lesznek ilyen javakra is, és a „rosszak” esetében nincs remény arra, hogy szerezd meg az árut az életed egy bizonyos pontján, azt is szeretnéd, ha a tulajdonosa az ember egyre rosszabbá válna, mindig van rossz szándék.
A vallási szférában, különösképpen a katolicizmusban, a követet annak a hét bűnnek nevezik, amelyben az ember bekövetkezhet.
Az irigység a pszichológiai téren azt állítja, hogy ez egy érzés, amelyet az tagad, aki azt kifejezi harmadik félnek. Normális esetben az irigy ember elrejti irigységét valami iránt, mert természetesen önmagának beismerése egy hiedelem beismerését is jelentené, ráadásul másrészt társadalmi szempontból az irigykedő egyént rosszul látják, és nincs jó hírneve.
