A metronom az idő mérésére és a zenei kompozíciók ütemének jelzésére szolgáló eszköz. A metronóm szabályos metrikus jelet (ütéseket, kattintásokat) eredményez, amelyet percenként lehet ütemben beállítani. Ezek az ütemek markáns hangzásbeli impulzust képviselnek; egyes metronomok vizuális szinkronizált mozgást is tartalmaznak, például egy inga lengését.
A metronóm eredete a 19. század elejére nyúlik vissza, amikor Johann Maelzel 1815- ben szabadalmaztatta zenészek eszközeként "A hangszer vagy gép a zenei teljesítmény javításához, metronómnak" címmel . Ezt a hangszert a zenészek arra használják, hogy a játék közben állandó időt tartsanak fenn, ugyanúgy, hogy kijavítsák a zenész időproblémáit, vagy hogy beépítsék az idő és a ritmus érzékét a zenét tanulókba. 1815-ben szabadalmaztatása után úgy gondolják, hogy az első figyelemre méltó zeneszerző, aki zenéjében használta a metronómot, nem más volt, mint maga Ludwig Van Beethoven.
Mivel nem minden embernek azonos a ritmusa és az ideje, egyes szakértők szerint a metronóm használata ellentétes a zene lényegével, mivel bebizonyosodott, hogy a metronóm üteme nagyon különbözik a zenei ütemetől tehát egy különféle érzelmi elemekkel rendelkező zenei darabban, amelyben sok ritmus adható meg, a metronóm használata nem megfelelő. A zenei időt szinte mindig ütemenként (BPM) mérik; ezért a metronómák különböző időpontokhoz igazíthatók, amelyek általában 40 és 208 BPM között változnak; A metronóm idejének másik jelölése az MM (vagy MM), Mälzel metronómja.
Ezt a jelölést általában egy numerikus érték követi, amely jelzi az időt, például "MM = 60". Jelenleg három típusú metronom van: mechanikus, elektromos és szoftver. Bizonyos időtartamának tévedhetetlen pontossága miatt a metronómot hangszerként is használták; ilyen Ligeti György 1962-es „Poème Symphonique 100 metronoméért” című kompozíciója. Hasonlóképpen, Maurice Ravel három metronomot használt különböző sebességgel „L'heure Espagnole” című operájának intro- jához .
