Az irodalomban oximoron néven ismert az az irodalmi eszköz vagy retorikai alak, amelyben egy szót kiegészítenek egy teljesen ellentétes jelentéssel bíró vagy ellentmondásos szóval. E két ellentétes fogalom használata ennek eredményeként életet adna egy harmadik fogalomnak. Ily módon az alkalmazott metaforákon keresztül az olvasó bizonyos részleteket jelezne az elbeszélés vagy leírás kapcsán. Ilyen az "örök pillanat" kifejezés, amely abszurdnak tűnik, de nyíltan jelzi, hogy mindkét főhős nagy intenzitású pillanatot élt meg.
Az oxymoron szó a görög "oxymoron" szóból származik, amely az "oxys" -ból áll, amely lefordítható "élesnek, finomnak" és "morosnak", ami jelentése "unalmas, hülye". Lexikai elemei az elvégzett tanulmányok alapján a 18. században bevezetett helléneknek bizonyultak; spanyolul ritka, hogy eredeti görög többes számú alakja megmarad, "oxímora", bár angolul és németül igen. Latin alakja "condractio in terminis". Egyesek szerint a szó még pontos példája annak a fogalomnak, amelyet magában hordoz: egyrészt finom és épeszű, másrészt nevetségesnek vagy ostobának tartják.
Az oximormonokkal ellentétben vannak pleonazmusok, azok a retorikai figurák, amelyekben a megfelelő mondat redundanciával sújtott. Példaként említem a „saját szememmel láttam” kifejezést. Ehhez hasonlóan a paradoxonok fogalma, azok az állítások, amelyeknek nincs értelme vagy logikája, vagy amelyek ellentmondanak az általánosan elfogadottaknak.
