A szingularitás szó a legszigorúbb értelmében az emberek, tárgyak vagy események egyedi tulajdonságának nevezett tulajdonságára utal. Ebből elmondható, hogy a szingularitás, mint meghatározó tényező, azok a jellemzők, amelyek megkülönböztetnek egy bizonyos entitást az azonos osztályba vagy csoportba tartozóktól. A matematikán belül a kifejezést azokról a függvényekről beszélik, amelyek értékük felfedezése után váratlan módon kezdenek viselkedni; ezért hozták létre a szingularitás elméletét. A fizikában művészetéből adódóan létezik a gravitációs vagy tér-idő szingularitás, egy asztrofizikai modell, amelyben a tér-idő görbülete végtelenné válik, amint azt néhány fekete lyuk modell mutatja.
A matematikában a szingularitások gyorsan azonosíthatók. Ezek természetüknél vagy a bemutatott jellemzőiknél fogva egyaránt lehetnek lényegesek, vagyis viselkedésük szélsőséges és elszigetelt, olyanok, amelyekhez nincsenek közel álló szingularitások. A fizikában a tér-idő szingularitások vonalát követve a mechanikus szingularitás elmélete mellett olyan tételeket hoztak létre, mint például a Penrose-Hawking, ahol minden olyan mechanizmus viselkedése, amely egy bizonyos konfigurációt mutat be, nem lehet megjósolni, különben nagysága végtelenné vagy határozatlanná válik.
A filozófiai területen belül az entitások szingularitásáról, vagyis az egyes létező lények sajátosságairól beszélünk. Ezt az ontológiában tanulmányozzák, és a keresztény filozófiai doktrínákban is bemutatják. Hasonlóképpen beszélnek egy technológiai szingularitásról, egy olyan hipotézisről, amelyben azt javasolják, hogy egy bizonyos előrelépési ponton egy bizonyos technológiai civilizáció képtelen lenne ellenőrizni az ilyen előnyök következményeit.
