Az ius honorarium latin gyökerekből eredő kifejezés, amelynek jelentése leírja a bírói és főként az ókori római pretorok rendeleteiben megfogalmazott szabályok, előírások vagy előírások sorozatát. Vagyis olyan törvényekről volt szó, amelyeket a praetorok a Köztársaság és a Birodalom kezdete idején kiadott rendeletekben dolgoztak ki az ius civile meglévő szabályainak vagy eljárásainak elősegítése, kiegészítése vagy módosítása érdekében. Kr. U. 2. században készült el az Edictum Perpetuumban. A pretorok által kidolgozott eljárásokat (a formarendszert) a 3. században a kognitonok helyettesítették.
Az ius honoráriumot az ókori Rómában hozták létre, amelyet a római jogtanácsos, latinul Papiano vagy Aemilius Papinianus szerint hoztak létre, az ius civile javítása, segítése vagy kiegészítése céljából. Papiano szerint pedig a polgári jog az, amely a tiszteletbeli vagy a praetori joghoz képest más forrásokból származik, olyan forrásokról beszélünk, mint a császári alkotmányok, népszavazások, szenátuskonzultációk, törvények és a jogi tanácsok értelmezése.
A klasszikus időkben az ius civile-t alkotó normák magja az alárendelt és egymást kiegészítő ius honorarium szempontjából felsőbbrendűséget foglal el. Ezután a poszt-klasszikus időszakra a rendek hajtása eltűnik, és mind a polgári, mind a tiszteletbeli jog egyetlen rendszert alkot, amelyet római polgári jogként katalogizálnak.
Ezért a tiszteletbeli jog megkezdi az ókori Róma meglévő polgári törvényének megreformálását vagy megerősítését, és végül ebben a posztklasszikus korszakban, amelyet Salvio Juliano karakter jellemez a Kr. U. 129. évre.
